Taró szimbőlum fejtés

Taró szimbőlum fejtés Budapesten
2020. november 21-22 és 28-29-én
odrobinamarti/kukac/gmail.com
telefonon:
06-30/2386-230
A tanfolyam tematikája

Nem a kártya a lényeg, hanem az információ, amit közvetít az analógiákon keresztül!

Több ezer Taró kártya létezik, mindegyik különböző szimbolikán keresztül hozza le az információt, de a jelentéstartalom ugyanaz. Mindegyik ugyanazon az elven működik, 78 kártyalap segítségével tárja fel a problémát és az abból kivezető utat.

A nap során megtanuljuk megérteni a 22 nagy Arkánium és a 14×4 Kis Arkánum jelentését és a rajta keresztül látható életfolyamatokat.

Születés, élet, halál, házasság, párkapcsolat, döntés, hivatás, változtatás, egészség, anyagi világban való részvétel mind mind olyan fogalom, aminek érteni kell a törvényszerűségeit, folyamatát ahhoz, hogy működtetni tudd.

A négyszer 14 ki kisarkánum külön témakörökre osztja a felismeréseket, vagyis érzelmi, egészségügyi, anyagi és életfeladati szempontból segít feltárni a problémát.

Megtanuljuk a kártyalapokat összeolvasni, értelmezni, ami a legfontosabb és legnehezebb feladat. Ezáltal megtanítalak gondolkodni, a dolgokat értelmezni, és átértelmezni.

A módszerem segítségével kártya nélkül is felismerheted hogy miért alakult ki egy helyzet és mi az abból kivezető út. A tanfolyamhoz speciális kártyát és jegyzetet biztosítok.Amit tanítok azt 16 év gyakorlati tapasztalata alapján adom.

a tanfolyamról bővebben
tarós téma
információ